A gyémánt a terméselemek osztályán belüli széncsoporthoz tartozó ásvány és egyben a legjelentősebb drágakő. Ezt fizikai és kémiai tulajdonságainak köszönheti, hiszen a harmadik legkeményebb természetben előforduló ásvány, a nagyon ritka wurtzit-bórnitrid és a lonsdaleit után,[1][2] átlátszósága és fénye tökéletes, fénytörése és színszórása a legmagasabb fokú. Ugyanakkor rajta kívül nincs más drágakő, amely csak egyetlen elemből állna: a gyémánt szénatomokból áll, a szén egy allotróp módosulata (vö. grafit). Rendkívül nagy keménysége miatt ipari felhasználása széleskörű.
Tartalomjegyzék
1 A „gyémánt” szó etimológiája
2 Ásványtani jellemzői
2.1 Méret
2.2 Törés és hasadás
2.3 Keménység
2.4 Sűrűség
2.5 Optikai tulajdonságok
2.5.1 Szín
2.5.2 Lumineszcencia
2.6 Egyéb tulajdonságok
2.7 Zárványok
3 A gyémántok keletkezése
3.1 Gyémántképződés kratonok vidékén
3.2 Gyémántképződés meteoritbecsapódások helyén
3.3 Földön kívüli gyémántok
3.4 Gyémántlelőhelyek genetikai típusai
4 A gyémántipar
4.1 Előfordulás és kitermelés
4.2 Véres gyémántok
4.3 Kereskedelem
5 A gyémánt értéke
5.1 Szín (colour)
5.2 Tisztaság (clarity)
5.3 Méret (carat)
5.4 Csiszolás (cut)
6 Híres gyémántok
7 Mesterséges gyémántok
8 Gyémántimitációk
9 Gyémántok a hiedelemvilágban
10 A gyémánt felhasználása a szépségiparban
11 Érdekesség
12 Kapcsolódó lapok
13 Jegyzetek
14 Források
15 További információk
A „gyémánt” szó etimológiája
Az ógörög nyelvben ezt az ásványt αδάμας (adamasz) néven ismerték, ami legyőzhetetlent jelent (az ellentétet jelölő a- előtagból és a damaó, leigáz ige származékából). Ez a latinba változatlan adamas vagy adamantis alakban ment át (kemény fém, mágneskő). A latin, szláv és germán nyelvek többségében ebből származó szóalakok találhatók. A magyar "gyémánt" szó a középfelnémet diemant, a bajor-osztrák deman, az irodalmi német Diamant és a francia diamant átvételei.[3] Az újgörög nyelvben már a latinból visszaszármazó διαμάντι (diamándi) található. Emellett azonban a nem indoeurópai finnugor és kaukázusi nyelvekben is feltűnik, és a török–mongol nyelvek almaz–elmaz szavai is az ógörög rokonságába tartoznak.
Ásványtani jellemzői
A gyémántrács elemi cellája
Szerkezete kovalens kötésű atomok tetraéderes koordinációiból épül fel. Elemi cellája két lapon centrált kockarács 1/4 testátlónyi mélységgel való egymásba csúsztatásával állítható elő (gyémántrács). Kristályain uralkodó lapok az atomokkal legsűrűbben rakott rácssíkok, azaz az oktaéder és a hexaéder (kocka).
A gyémánt a szabályos rendszerben kristályosodik. Leggyakoribb alakja az oktaéder, majd a rombdodekaéder és hexakiszoktaéder, de előfordul a deltoidikozitetraéder, tetrakiszhexaéder, triákiszoktaéder, tetraéder és hexakisztetraéder formákban is. Ezek formák egymagukban vagy különböző kombinációkban jelennek meg. Az ikerkristályok is gyakoriak. A gyémánt kristályaira jellemző, hogy az élek és lapok sokszor legömbölyödtek és ilyenkor – különösen a soklapú formák esetén – a gömbalakhoz közelednek, és a lapok egyenlőtlen kifejlődése folytán gyakran előfordul az alakok eltorzulása. A kristálylapok gyakran érdesek, rostosak és növekedési, illetőleg oldási nyomokkal teltek.[4]
A gyémántkristályok rendszerint kifejlett lapokkal fordulnak elő: magmából lebegve kristályosodtak ki. A gyémánt anyaga, a magmában oldott állapotban levő szén lassan hűl ki, és a gyémántkristály mindaddig növekedik, míg szénutánpótlás létezik vagy amíg a magma körül nem zárja az ásványt, és az megszilárdul. A magma újrafelhevülése során a gyémánt feloldódhat és újrakristályosodhat. Azok a kristályok, amelyeknek kialakulása növekedésük közben ért véget, teljesen sík lapokkal határoltak, az élek rendszerint élesek. Azok a kristályok, amelyek oldódási folyamaton mentek keresztül, görbült lapúak. A növekedő kristályon az oktaéderlapokon megjelenő egyenlő oldalú háromszög alakú növekedési idomok, az oktaéderlapok éleihez képest 60°-kal fordulnak el, míg az oldódási háromszögek élei az oktaéderélekkel párhuzamosak, ugyanolyanok, mint a gyémánt égése közben keletkező idomok. A kockalapokon a növekedési idomok négyszög alakúak és éleik a kocka lapjainak átlójával párhuzamosak.[5]
A gyémánt 720–800 °C-on[6] tiszta oxigén jelenlétében szén-dioxiddá ég el. 1700 °C-on oxigénmentes környezetben vagy nitrogéngázban elektromos ív hatására grafittá alakul. Ezt Newton már 1605-ben feltételezte, de csak 1772-ben bizonyította be Lavoisier. Oxigénben a gyémánt gyenge kékes lánggal ég, és ez akkor is folytatódik, ha a hőforrást eltávolítjuk. A levegőben az égés csak 850–1000 °C-nál indul meg, és a hőforrás eltávolítása után megszűnik. Ha az égési folyamatot megszakítjuk s azután a gyémánt kristálylapjait kézi nagyítóval vagy mikroszkóppal megfigyeljük, az oktaéderlapokon szabályos háromszög alakú égetési idomok észlelhetők, amelyek oldalai egymással és az oktaéderlap éleivel párhuzamosak.[7][8][9][10][11]